Tanácsadó Testületi ülés

2017.07.25
A Magyar Nyelvstratégiai Intézet 2017. június 19-én a Magyarság Háza Kosztolányi-termében megtartotta a Tanácsadó Testület első félévi ülését.

Az ülést Tóth Attila igazgató vezette, a testületi tagokon kívül jelen voltak az intézet munkatársai is. Tóth Attila nyitóbeszéde után a Tanácsadó Testület tagjai gratuláltak az új igazgató kinevezéséhez, és együttműködésükről biztosították az intézetet.

Az ülésen előbb a 2017 első felében megvalósított feladatokról beszélt az igazgató, majd az intézet munkatársai ismertették az év hátralévő részében megrendezendő, a magyar nyelvstratégia egyes fejezeteihez kapcsolódó konferenciák és kerekasztal-beszélgetések témáit, célkitűzéseit. Ezek a média, a jog és a közigazgatás nyelvhasználatát, a gazdasági nyelvhasználatot, a digitális írástudást és tananyagokat, a mélyszegénység nyelvét, valamint A magyar nyelv napját helyezik a középpontba. Az előadások és szakmai beszélgetések anyagának megjelentetéséről az intézet gondoskodik.

A Tanácsadó Testület következő ülésére decemberben kerül sor.