Az alábbiakban közöljük Schütz Brúnónak, a szombathelyi Bolyai Gimnázium tanulójának az írását a Stílus, norma, helyesség című előadásról, melyet intézetünk munkatársa, H. Tóth Tibor tartott 2018. június 19-én 14 órától Kislődön, a Séta (Sajtó és Tanulás) táborban.

 
 
 
Az igényesség elmélete
Egy nyelvész inspirációi a „kulturális DNS-ről”, vagyis az anyanyelvről

 

            Hogyan lehet párhuzamot vonni a beszéd és az értelem között? Vajon van annyira értékes az anyanyelv, hogy befolyásolja a viselkedést? H. Tóth Tibor nyelvész Séta tábori előadása megerősített abban, hogy a válasz erre a kérdésre: igen!

            Az anyanyelv az intelligencia örökítőanyaga. Minden ember elméje egy kis virágoskert, ahol az értelem csírája szüntelenül jelen van, s egyszer majd az alkotás és a tehetség gyönyörű csokrai fognak kinőni belőle. Erről a magról azonban csakis az anyanyelv (a termőföld) művelésével lehet gondoskodni. Hiszen a kommunikáció emberi szükséglet, a nyelv pedig a legbonyolultabb gondolatok egyetlen kifejezőeszköze. A társalgás viszont csak akkor lesz sikeres, ha ezek a bonyolult gondolatok a szabatosság köntösébe bújva jelennek meg a befogadók agyában, tehát az információ világos, rendezett, tömör, de mindennél fontosabb: közérthető. A szabatosság köntösét ajánlatos azoknak is felvenni, akik makacsul ragaszkodnak ahhoz – ahogyan a nyelvész fogalmazott -, hogy a nagyközönség elé egy bárgyú kis „nyelvi otthonkában” álljanak ki szüntelenül, illetve mondandójukat (s itt jön a lényeges kifejezés) pongyolán tárják a hallgatók elé.

            Nézzünk meg egy ilyen példamondatot: „A Séta táborban a diákok nagyon pozitívan és aktívan álltak hozzá a feladatokhoz; nem tehernek, hanem komoly kihívásnak fogták fel az akadályokat, melyek aztán jelentős hatást gyakoroltak rájuk.” Első olvasatra talán teljesen természetesnek tűnik a fogalmazás, ez azonban probléma. Meg kell tanulnunk kikerülni az olyan kifejezéseket (pozitív, aktív, kihívás, jelentős), amelyek a magyar anyanyelvi szókincs számára jellegtelenek, egyértelmű jelentést nem hordoznak. Hiszen a pongyolán fogalmazott szöveg, mint egy súlytalan szellő, szétoszlik, talán még meg is simogatja a hallgatók arcát, de értelem nélkül tovaszáll, kirepül a nyitott ablakon, s az emlékezésnek már nem hagy semmit.

    A média rengeteg módon „génmanipulálhatja” tehát a kulturális DNS-t, mert rossz példát mutat; nem a nyelvművelést, inkább a nyelvbutítást alapozza meg a közönségben. Az anyanyelvi igényesség azonban a legnagyobb frissesség és a leghatékonyabb ellenállás. A jelentéktelenség „költészete” éppen ezért mindenki számára egyértelműen kerülendő.

            A kimondott szó olyan, mint egy ékszer. Azonban nemcsak egy tökéletesen megformált igazgyöngy, de egy elhasznált, törött üvegdarabka is lehet. Ahol az anyanyelvi műveletlenség testet ölt, ott mindenki csak üvegszilánkokkal dobálódzik. Az pedig csakis sebekhez, vágásokhoz (legfőképpen félreértésekhez) vezet. Tudatosan kell megformálni az igazgyöngyöket, hogy ne csak a tartalom, de a forma is a helyén legyen. Hogy az érzelem megteljen értelemmel. Azért, hogy az ösztön tudássá, az igényesség elvárássá, a használat eredményessé váljék.

            A műveltség és a kultúra élete egyértelműen az anyanyelv fejlesztésétől függ, tehát a sikerek eléréséhez elkerülhetetlen az anyanyelv, a kommunikáció magas szintű ismerete. A gondolatainkat meg kell tanulnunk jól kifejezni, hogy elnyerjük a nyelvismeret ajándékát. Hiszen ahogy Bessenyei György a Magyarság c. röpiratában is megfogalmazta: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem…”

 

Schütz Brúnó
Bolyai Gimnázium
(Szombathely, Vas megye)