Az Európai Parlament 2018. február 7-én határozatot fogadott el az őshonos kisebbségek identitásának és nyelvi jogainak védelméről, diszkriminációjuk tiltásáról.


Csáky Pál, Gál Kinga és Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselők közös sajtóközleménye szerint:

„Óriási siker, hogy az Európai Parlament történelmében először hozott határozatot az őshonos kisebbségek diszkriminációjának tiltásáról és jogaik széles körű védelméről az Európai Unión belül.” – nyilatkozta Csáky Pál, a Petíciós Bizottság alaelnöke.

„A mai napon elfogadott határozat mérföldkő az európai kisebbségvédelem terén. Hosszú évek munkájának kézzelfogható eredménye ez, s a legtöbb, ami ma az Európai Parlament szintjén politikai határozatként reálisan elérhető.” – jelentette ki Gál Kinga, a Kisebbségügyi Munkacsoport néppárti társelnöke.

„Örülök, hogy az Európai Parlament határozatba foglalta az uniós jogalkotás szükségességét a kisebbségvédelem terén, s elismeri, hogy az EU nem foglalkozik elég kiemelten az őshonos kisebbségekkel. Pedig a kisebbségi nyelvek oktatásának és használatának előmozdítása a nyelvi megkülönböztetés kiküszöbölésének legfontosabb feltétele.” – állapította meg Bocskor Andrea, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke.

A Magyar Nyelvstratégiai Intézet fontos eredménynek tartja a határozat megszavazását, és üdvözli azt, hiszen mindenképp hiánypótló az Európai Unió jogrendszerében ez a határozat. Ennek a hiánynak a pótlására irányul a „Minority SafePack” elnevezésű polgári kezdeményezés is, amelyről már korábban itt írtunk, és amelynek aláírásával Ön is támogathatja az európai kisebbségek ügyét.